9637475605

dc.date.accessioned2008-12-16T12:31:48Z
dc.date.available2008-12-16T12:31:48Z
dc.description.abstractA hászidizmus üzeneteBuber hászidjaival való megismerkedésemre jól emlékszem. A hatvanas évek végén az Országos Rabbiképző Intézet könyvtárában való kutakodásom közepette, egy fiatal rabbi, a Csuló", akinek volt ugyan becsületes neve és akit úgy neveztek Csulónak, mint Lurját Lurjának és Zuszját Zuszjának, egyszer egy elnyűtt könyvecskét nyomott a kezembe. Találomra olvastam bele és - láss csodát! - le sem tettem többé. Szépsége megbirizgálta a fantáziámat. A kelet-európai paraszt zsidó szegény emberek világa, melyet gödörbe taszított a soá, elevenedett meg benne. Nem tudom, miféle tudat alatti zsilipek szakadtak fel, de magamban tovább éltem a történeteket. A harisnyaszövő, akiben Báál-Sém az alapkövet látta, mely a templomot tartja, míg megérkezik a Messiás, a Berdicsevi, a Zlocsovi, a Kocki, meg a többi cádik csillagokként világítottak a materializmus jéghideg egén. Érdekes, hogy az első próbálkozásaimat úgy tettem meg, hogy - modell híján - szakállt és bajuszt biggyesztettem egy magyar paraszti figura arcára. De hiszen Kállóban, Máramaros-Szigeten, Sátoraljaújhelyen, Bodrogkeresztúron, Olaszliszkán, meg másutt is, főleg Észak-Magyarországon, a keresztény emberek is el-eljárogattak a csodarabbihoz. A híres kállói rebe alakja körül a magyar alföld levegője fújdogált, aki úgy csente el a Szól a kakas már..." dallamát egy nótázó paraszt legénytől, mint széder este az afikománt. Izmusoktól függetlenül ezek a figurák mindig ott bujdokoltak bennem, mindig akadt egy félkész vászon, hogy legyen hová megtérni a fáradalmaktól. Az igazak világában minden másképp történik. Manapság például a rabbi Volf esete, aki e szavakkal szaladt a lakását kifosztók után, hogy: Jó emberek, amit nálam találtatok, azt tekintsétek az én ajándékomnak... de azzal a korsóval vigyázzatok, betegnek lehelete van rajta, halálos lehelet..." - igencsak meghökkentene minket a bűnügyi krónikában. - Magén Istvánhu
dc.identifier.bibidbibFSZ149943hu
dc.identifier.isbn9637475605hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ149943hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/66769
dc.title9637475605hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
9637475605.jpg
Méret:
6.46 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
9637475605.txt
Méret:
2.02 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények