Az egész világot érintő események rövid és hosszú távú hatása a turizmusra és a környezetre

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban azt vizsgálom, hogy milyen hatása van az olyan, egész világot érintő eseményeknek, mint a terrorcselekményeknek vagy a koronavírus járványnak a környezetre és a turizmusra, mind hazai, mind nemzetközi téren. Felvázolom a turizmus, a terrorizmus és a környezet kapcsolatát általánosságban, majd konkrét példákon keresztül vezetem végig a témákat. Primer kutatásomban arra keresem a választ, hogy a pandémia jelenléte miképpen befolyásolja a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatóit utazási szokásaikat tekintve, illetve hogy hogyan befolyásolja a turisztikai desztinációkban bekövetkezett terrortámadások, valamint a koronavírus jelenléte az egyetemisták utazási hajlandóságát. Kutatásommal arra is választ szerettem volna találni, hogy vajon a világjárvány idején mennyire viselkednek környezettudatosan a debreceni Gazdaságtudományi Karra járó egyetemisták turisztikai célú utazásaik közben. Végül pedig arra szerettem volna választ kapni, hogy a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán hallgatói jogviszonyban álló fiatalok észlelnek-e bármilyen összefüggést a terrorcselekmények és a környezeti károk között.

Leírás
Kulcsszavak
turizmus, terrorizmus, pandémia
Forrás