A kiskorúak büntetőjogi védelme

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a kiskorúak büntetőjogi védelmének azt a részét mutatom be, amelyben a kiskorúak, mint sértettek jelennek meg. A témám kifejtése során elsőként a gyermekek jogairól adok egy rövid ismertetést, párhuzamosan bemutatva ezzel néhány büntetőjogilag releváns gyermekjogot érintő nemzetközi jogforrást, melyet Magyarország is kötelezőnek ismer el magára nézve. Majd nagyvonalakban felvázolom, hogyan is jelenik meg a gyermekek védelme a jogban. Ezt követően a kiskorúak büntetőjogi védelmének kialakulását, történeti fejlődését mutatom be. A jogalkotó az alkalmazott jogtechnikai megoldásokkal több szinten biztosítja e sértetti kör védelmét. Miszerint vannak olyan speciális tényállások, amelyek csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a passzív alany az adott életkorú személy. Míg több bűncselekmény esetén egy adott életkorú személlyel szembeni elkövetés súlyosabban minősülő esetet jelent. Addig a bűncselekmények többségére az a jellemző, hogy maga a jogalkotó a sértetti életkort külön nem értékeli. Ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bíróság a büntetés kiszabása során ezt a tényt súlyosító körülményként értékelje. A dolgozatom második felében ezen szabályozási megoldást követve mutatom be a kiskorúak büntetőjogi védelmének megvalósulását, akként, hogy a tényállásokat két részre osztom, aszerint, hogy speciálisan a kiskorúakat védi-e a tényállás, vagy „csupán” minősített esetet megfogalmazva hivatott ilyen jellegű feladatot ellátni. Témám kifejtése során részletesen foglalkozom a kiskorúak védelmét szolgáló tényállásokkal, valamint statisztikai adatokkal igyekszem szemléltetni a téma aktualitását, melyek által képet kaphatunk a kiskorúak sérelmére elkövetett egyes bűncselekmények alakulásáról. Mivel 2013. július 1-jén hatályba lépett a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, valamint ezt követően számos, a Btk.-t módosító törvény született, amely a gyermekek büntetőjogi védelmét próbálta erősíteni, ezért kiemelt figyelmet szánok a változások, újítások bemutatására, s a korábbi szabályozással való összevetésére.

Leírás
Kulcsszavak
kiskorú, büntetőjogi védelem
Forrás