Túlélési stratégiák a budapesti Magdolna negyedben és a debreceni Nagysándor-telepen élő szegény emberek körében
Absztrakt
Már gyermekkoromban elkezdtek érdekelni a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kérdések. Egy kis faluban nőttem fel, és az egyetemre való bekerüléssel párhuzamosan kinyílt előttem a világ. Faluból érkezve nem volt egyszerű hozzászokni a város dinamizmusához. A városi környezetben látott társadalmi egyenlőtlenségek még inkább felkeltették az érdeklődésemet. Témámat két nagyobb város szegényebb városrésze ihlette: Budapesten a Magdolna negyedet vizsgáltam, Debrecenben pedig a Nagysándor-telepet. Kíváncsi voltam arra, hogy a két településrészen élő szegény emberek hogyan próbálnak meg megbirkózni a szegénységgel. Kvalitatív kutatásomban interjúkat készítettem helyi lakosokkal és szakemberekkel, és megfigyelést végeztem a két településrészen, ezen kívül különféle fejlesztési dokumentumokból, statisztikákból, stb. dolgoztam annak érdekében, hogy kutatási kérdéseimre választ kapjak. 4 főbb kutatási kérdést fogalmaztam meg. Tudni szerettem volna azt, hogy a Magdolna negyedben és a Nagysándor-telepen élő szegény emberek megküzdési stratégiái között milyen különbségek mutatkoznak meg, milyen hasonlóságok és különbségek vannak a lakosok részéről a szociális szolgáltatásokba vetett bizalom terén, milyen különbségek figyelhetőek meg a munkavállaláshoz való lehetőségek, hozzáállás terén, illetve milyen az oktatási lehetőségek esélyei és különbségei a válaszadók véleménye szerint.