Vezetői döntések, új módszertanok és folyamatok bevezetése az óvoda életében a szülői igényeket feltáró kommunikáció segítségével
Absztrakt
Szakdolgozatomban azt vizsgálom, hogy frissen kinevezett óvoda vezetőként vezetői döntéseim helyes irányát miként tudja megalapozni az, ha a vevői az az a szülői igényeket feltárom, illetve körültekintően tájékozódok a vezetői tevékenységemre vonatkozó elvárásokról kollégáim és az óvoda fenntartó irányából. Az információ gyűjtés fő eszköze egy szülői interjú. Az interjú célja, hogy tájékozódjak a szülők óvodával kapcsolatos véleményéről, érzelmeikről, elvárásaikról, igényeikről. Vizsgálom, hogy a kapott információk alapján miként tudok megfelelő vezetői döntéseket hozni. A döntések milyen hatással vannak az óvoda fejlődésére, a fenntartói elvárások teljesítésére, kollégáimmal végzett közös munkára. Mindezek mellett hogyan hat a szülői elégedettségre és az intézmény pozitív megítélésére. A dolgozatban a robotika módszertanának bevezetését is bemutatom, mint egyik fő akciópontot, ami a kapott információkra reagál.