A Róna Dohányfeldolgozó Kft elemzése a gazdasági világválság idején
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Diplomamunkám elkészítése során egy viszonylag nagynak mondható vállalkozásról készítettem elemzést, valamint a gazdasági válság kialakulását és hatásait is figyelembe vettem. A gazdasági válság rövid áttekintése után, megfogalmaztam a vállalattal kapcsolatos célokat. A témaválasztásom oka a gazdasági helyzet és egy vállalat alaposabb megismerésének lehetősége volt, ami által a vállalkozás vezetőinek munkáját is szerettem volna elősegíteni javaslataimmal. Annak érdekében, hogy a körülmények tisztán átláthatóak és érthetőek legyenek, készítettem egy szakirodalmi áttekintést is, mind a válságot, mind a céget illetően. A Róna Kft vezetőségének segítőkészsége által bemutathattam annak profilját és stratégiáját, és megkaphattam a vállalat öt évet átfogó mérlegét, eredménykimutatását, kiegészítő mellékleteit, valamint az ügyrendet is. Ezek alapján mérlegelemzést készítettem. Az adatok értékeléséhez tőkeszerkezeti mutatókat is elemeztem. Az adósságállomány elemzése során az összes eladósodottság mutató vizsgáltam meg részletesen. Ezek után a vállalat likviditását néztem meg. A jövedelmezőséi mutatók elemzése szintén nélkülözhetetlen volt a pénzügyi helyzet teljes átláthatóságában. Ezekkel párhuzamosan a költségeket és a bevételeket is megvizsgáltam, hiszen jelentős mértékben befolyásolják a jövedelmezőségi mutatók alakulását. Célom az volt, hogy azokat az ismereteket felhasználva, amiket az elmúlt évek folyamán szereztem az egyetemen, bemutassam a vállalat eredményeit és az azok közötti összefüggéseket. A vállalat gazdasági vezetőjével való folyamatos kapcsolattartás sokat segített a további lehetőségek megfogalmazásában, javaslatok tételében, hiszen az általa adott információk alapján én részletesebb és mélyebb rálátást kaptam a cégről és annak munkálatairól.