Változásmenedzselés
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatomban elsősorban a hazai oktatási rendszer helyzetelemzését követően a szakképzés helyét, helyzetét vizsgálom. Vizsgálódásom középpontjában az a probléma áll, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy a változó törvényi szabályzóknak, gazdasági igényeknek, demográfiai hatásoknak hogyan tud egy kisvárosi szakképző iskola megfelelni, milyen változásokat kell és lehet generálni a cél elérésére a szervezetben, hogyan kell jól menedzselni az iskolát, és az „iskolafelhasználók” hogyan élik meg e változást. Munkám első részében az elméleti ismeretek összegzését végzem országos és helyi vonatkozásban a változások kialakulását tekintve fő vezetőfonalnak. A szakképzési szerkezet struktúraváltozását szemléltetem a jogszabályváltozások, gazdasági és társadalmi hatások vonatkozásában. A dolgozat második részében a változással, mint minden szervezetet érintő hatással, ennek szervezetre gyakorolt hatásainak elméleti vizsgálatával foglalkozom. A dolgozat harmadik részében a Veress Ferenc Szakképző Iskola vonatkozásában vizsgálom a változások iskolai hatását. Összegezve megállapítható, hogy a közoktatásban évtizedek óta zajló változások csúcspontjához érkezett a közoktatás. Az állami szerepvállalás növekedésével az intézmény és ezzel együtt a vezetés autonómiája jelentősen csökkent. A napjainkban zajló jogszabályi, intézményrendszerekben történő átalakulások sorozatát a változásmenedzsment elméleti összefüggéseivel összevetve egyértelműen megállapítható, hogy egy rendszerszintű változás küszöbén állunk.