Cselekvőképesség a bírói gyakorlatban
Absztrakt
Szakdolgozatom témájának a polgári jogi cselekvőképességet és annak a bírósági eljárásban való előfordulásának bemutatását választottam. A cselekvőképesség egy összetett megítélésű fogalom, mely több tudományágat magába foglaló terület. Ez megnyilvánul abban is, hogy a cselekvőképesség megállapítása során egy adott személy pszichikai állapotát egy igazságügyi elmeorvosi szakértő méri fel. Majd ezt alapul véve a bíróság az igazságügyi elmeorvosi szakértő által kiállított szakvélemény birtokában megállapítja az adott személy ˝cselekvőképességét˝illetve annak korlátozottságát vagy hiányát. A jogtudományon belül azért van kiemelkedő szerepe, mert nagyban befolyásolhatja, hogy egy személy rendelkezik e teljes cselekvőképességgel. Szakdolgozatomat a cselekvőképesség rövid elméleti vonatkozásainak vizsgálatával kezdem, majd rövid jogtörténeti rész keretében vizsgálom, hogy milyen szabályokra vezethetők vissza a jelenleg hatályos jogszabályok. Ezen részt követően a hazai szabályozás előzményeiről kívánok értekezni, melynek során a római jogi előzményeket is alapul veszem, majd a kiskorú és nagykorú cselekvőképességét érintő szabályozást vetem behatóbb vizsgálat tárgyává. Mindezeket valós bírósági határozatokon keresztül szemléltetem.