Jogorvoslatok a végrehajtási eljárásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája magában foglalja a végrehajtási eljárás során érvényesíthető jogorvoslatokat. Ezeknek a jogorvoslatoknak több fajtája van, amelyeket különböző esetekben – a végrehajtás elrendelése, valamint a végrehajtás foganatosítása során - lehet igénybe venni. Amennyiben a végrehajtás során az egyes felek számára olyan intézkedést/intézkedéseket hoznak meg, amely(ek) a jogaikat, illetve jogos érdekeiket sérti, akkor a jogorvoslatok lehetőséget biztosítanak ezen intézkedések orvoslására.A dolgozatom felépítését tekintve négy fő fejezetből áll. Az első fő fejezetben a végrehajtás történeti hátteréről, lényegéről teszek említést, mivel fontosnak tartom tisztázni az alapvető fogalmát, jelentőségét, alapelveit, valamint megindításának általános feltételeit.A második fő fejezetben azokat a jogorvoslatokat veszem sorra, amelyekkel a végrehajtás során lehet élni. Ez a fejezet két alfejezetből áll, amelyek közül az elsőben a végrehajtás elrendelése, illetve a másodikban a végrehajtás foganatosítása során érvényesíthető jogorvoslatokat tanulmányozom. Ennek alapján a „Jogorvoslatok a végrehajtás elrendelése során” című alfejezetben elemzésre kerül a végrehajtási lap visszavonása és a végrehajtási záradék törlése, a fellebbezés a végrehajtás elrendelésével kapcsolatban, valamint a felülvizsgálati kérelem a végrehajtás elrendelésével kapcsolatban. Továbbá a „Jogorvoslatok a végrehajtás foganatosítása során” című alfejezetben pedig a végrehajtási kifogás, fellebbezés a végrehajtás foganatosításával kapcsolatban, és további egyéb jogorvoslatok kerülnek ismertetésre.Az ezt követő fejezetben pedig a jogorvoslatok egyéb szabályaival foglalkozom. Ide sorolhatóak a jogorvoslatok halasztó hatálya, az ügyészi jogorvoslatok, valamint a polgári perrendtartás szerinti jogorvoslatok.Végezetül a végrehajtási pereket vizsgálom, amelyek már peres eljárás keretei között zajlanak. Ezek is a jogorvoslatok közé sorolhatóak, viszont itt az általános szabályokon túl speciális szabályok is érvényesülnek. A végrehajtási pereknek öt típusa van: a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti per, végrehajtási igényper, a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás, foglalás tűrése iránti per, továbbá a követelés behajtása iránti per. Ezen pertípusok szabályait fogom ismertetni.

Leírás
Kulcsszavak
végrehajtás, jogorvoslat, végrehajtási eljárás
Forrás