Az elektronikus kereskedelem joga Európában és hazánkban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom az elektronikus kereskedelmet, mint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának jelenségét kívánja bemutatni. Igyekszem minél komplexebb képet adni a kereskedelem új ágáról, ezért bemutatom a távollévők között kötött szerződésre vonatkozó előírásokat, melyek alapját képezik az elektronikus kereskedelemnek, továbbá a szerződés megkötésének folyamatát, annak teljesítését, részletesen kitérve a teljesítési-és fizetési módokra. Ahhoz, hogy minél jobban rálássunk a webáruházak működési feltételeire, szükséges szót ejtenem többek között a termékek szállítása utáni adózás szabályairól is. Említést érdemel, hogy az Interneten tett jognyilatkozatok bizonyító ereje kérdéses, hamisítása, megváltoztatása pedig lényegesen könnyebb, mint a hagyományos jognyilatkozatok esetén. Az elektronikus úton tett nyilatkozatokra, dokumentumokra vonatkozó előírások szorosan kötődnek az elektronikus úton megkötött szerződésekhez. Így szükségét érzem az elektronikus aláírásról illetve az elektronikus dokumentumok bizonyító erejéről szót ejteni. Ugyanakkor a jogellenes támadásoktól való félelem következtében felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet megbízni ebben az új kereskedési formában, mennyire vannak biztonságban az adataink, kiváltképpen a bankkártya adataink. Éppen ezért fontosnak tartom röviden körbejárni az elektronikus kereskedelembe vetett bizalom kérdéskörét is.

Leírás
Kulcsszavak
elektronikus, kereskedelem
Forrás