A nemzetközi bűnügyi együttműködés

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A nemzetközi büntetőjog célja a nemzetek békés együttéléséhez szükséges értékek védelme. Ilyen értékek a nemzetközi béke és biztonság, az emberi jogok, különösképpen az emberi élet és méltóság, testi épség, társadalmi jólét, az internacionális politikai, gazdasági, szociális és kulturális összefogás és a természeti környezet. Ezen érdekek biztosítását a nemzetek együttesen magukra vállalják, hiszen közös érdekük ezen értékek fenntartása. A nemzetközi bűnügyi együttműködést a különféle szervek, így az igazságügyi szervek és a rendőri szervek együttműködése, illetve a kiemelt jelentőségű cselekmények közös inkriminációja adja. Mindezek kereteit a nemzetközi szerződések és a jogsegélyek biztosítják. Nemzetközi együttműködés feltétele a külföldi jogrendszerekbe és igazságszolgáltatásba vetett kölcsönös bizalom. Szabályozási körébe az úgynevezett transznacionális bűncselekmények tartoznak, azaz a nemzetközi elemeket is tartalmazó bűncselekmények, amelyeknek egyre nagyobb elterjedése indokolja a határokon átnyúló összefogást. A kétoldalú jogsegély tekinthető a bűnügyi együttműködés legkorábbi formájának, mely igen szabályozatlannak számított, így a különféle nemzetközi egyezmények megjelenése és a nemzetközi büntetőjogok harmonizációja, mely utóbbi nemcsak a bűnügyi együttműködést fejleszti, de ki is egészíti azt, jelentős előrelépésnek számított.

Leírás
Kulcsszavak
nemzetközi, büntetőeljárás
Forrás