9639494704

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A kötetben bemutatásra kerülő hét költő közül négynek már megjelent önálló kötete, s ebből kettő az egyik legnagyobb norvég kiadónál. Mindegyikük publikál irodalmi lapokban, de leginkább a számítógépes hálózati irodalmi portálokon.A jó nevű szerkesztő, Paal Bjelke Andersen figyelemmel kíséri a megjelenő munkákat, és úgy véli, hogy Skandináviában is vannak olyan irodalmi portálok, amelyek nem csak a hazai olvasók, hanem a más országokban skandináv nyelveket tanuló diákok figyelmére is érdemesek. Például a dán poesi.dk, afsnitp.dk, a svéd novell.nu, tidskriftenbabel.nu vagy a norvég nypoesi.net, vinduet.no és poeten.no. Jelen összeállításunk egyik szerzője is működtet egyet, éppen a legfiatalabb szerzők felkutatására, megismertetésére. Brynjulf Jung Tjo/nn 2001-ben alapította a jung.no hálózati lapot, s egyben a Jung Kiadót is. Évente jelentkezik a Jungel című antológiával, ahol minden alkalommal 5-6 fiatal mutatkozhat be. A kötetben szereplő költők közül itt publikált először Sandra Maria Akseth 2001-ben, Stig Beite Lo/ken pedig 2003-ban.Északi fuvallatot sugalltunk a címben. De támadhat vihar, hóhegyeket, tengereket kavaró orkán. Oldalszelükön parnasszusi magasságokba emelkedhetnek a ma még szárnyaikat próbálgató fiatal reménységek. Két hölgyet és öt fiatalembert mutatunk be e kötetben. Olvassák őket türelemmel!Tartalom:BevezetőSandra Maria AksethLisa Charlotte Baudouin LieStig Beite Lo/kenBrynjulf Jung Tjo/nnEndre RusetMorten WintervoldThomas Marco BlattA szerzőkről

Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények