A hallgatói hitelezés jelentősége Magyarországon
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatomban az oktatás gazdaságtan témakörén belül a hallgatói hitelek bemutatását választottam. A dolgozatommal a választ elsősorban arra a kérdésre keresem, hogy mi a jelentősége a modern gazdaságok oktatáspolitikájában a diákhitelnek, mint finanszírozási formának? Az első részében tehát a felsőoktatás finanszírozás témakörét mutatom be, érvelek a költségmegosztás szükségessége mellet, valamint a tandíj szerepével is foglalkozok. Az ideálisnak tartott oktatási rendszer olyan tulajdonságokkal rendelkezik, aminek a megvalósításához szükséges egy jól működő diákhitel rendszer, ezek feltételeit a dolgozatban a szakirodalom segítségével fejtem ki. A második fejezet a Diákhitel Központot mutatja be. A magyar hallgatói hitelrendszer történetét ismertetem, majd közvetlenül az alapítás után a modellel kapcsolatban felmerült aggályok alapján vizsgálom meg azt, hogy ezeket az elmúlt 13 tanév alatt az idő mennyiben igazolta vagy cáfolta. A fejezet végén ismeretem a Diákhitel Központ Zrt. pénzügyi helyzetét és a Diákhitel 2 terméket. Végül az utolsó fejezetben leírom, hogy miként dolgoztam fel a Diákhitel Központtól kapott ügyféladatokat tartalmazó adatbázist. A két évvel ezelőtt végbement felsőoktatási átalakítás hitelezésre gyakorolt hatásait vizsgálom a 2010-től 2013-ig terjedő időszakban. Az adatbázis számos változója közül négyet választottam ki és ezeket három szempont szerint rendeztem. Az elsőben az ügyfelek tudományterületek szerinti megoszlását, a másodikban a magyarországi régiók szerinti megoszlást, a harmadikban pedig a finanszírozási és képzési típusokat elemeztem.