Az erkölcs és a jog kapcsolata szerves részét képezi a jogtudománynak, a jogrendszer több ponton is visszatükrözi a társadalom általános értékítéletét. Nincs ez másképp a magánjogban sem, a magánjogi normáknak érvényre kell juttatniuk a gazdasági élet szereplői által elfogadott legalapvetőbb erkölcsi parancsokat. A polgári jog által lefektetett alapok mentén a munkajog terrénumában is szabályozni kell az erkölcsi értékek védelmét. Alapvető kérdés tehát, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a jogalkotó számára, miként lehet értelmezni az absztrakt „jóerkölcs” fogalmát munkajogi keretek között. Mennyit kölcsönöz az ítélkezési gyakorlat a polgári jogtól, mennyiben önállósult, és mennyiben mutat sajátos vonásokat a munkajogi „erkölcs”?

Kutatásom témája a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés koncepciójának vizsgálata, annak dogmatikai és elméleti alapjainak feltárása, valamint a kapcsolódó ítélkezési gyakorlat elemzése. Kutatásom során kísérletet teszek arra, hogy a jóerkölcsbe ütközés joggyakorlatának sajátosságait bemutassam a munkajogi ügyek tükrében, feltéve a kérdést, hogy mennyiben beszélhetünk önállósult jogalkalmazásról, a jóerkölcsnek mely tartalmi elemei kerültek kidolgozásra a polgári, valamint a munkaügyi bíróságok által, milyen átfedések, milyen hasonlóságok figyelhetők meg. Munkám részeként tizenegy kúriai esetet dolgoztam fel, amelyekből további következtetéseket vontam le annak tükrében, hogy mennyire beszélhetünk önállósult munkajogi ítélkezési gyakorlatról.

Összefoglalva szakdolgozatom célját, és a feltárandó kérdéseket: mely elvek mentén kell a jóerkölcsöt értelmezni, hogyan érvényesül ez a munkajogban, a jóerkölcsre való hivatkozás során a bíróság miként jár el az elé kerülő ügyekben, kialakultak-e olyan sarkalatos jogalkalmazási elvek, amelyek csakis a munkajogi bíráskodást jellemzik, vagy inkább a polgári joggyakorlat képezi ezen jogértelmezések alapját.