"Lázár Zsófia bátor író. Ez a bátorság nem a kísérletező kedv vakmerőségét jelenti, hanem ellenkezőleg: a hagyománytisztelet merészségét. Sok mindent "átvállal" a múltból: a realista próza fegyelmező örökségét éppúgy, mint a szürreálba hajló, az álomvilág és a való világ mezsgyéjén történő könnyű lebegés nehéz terhét, de még a groteszk és az abszurd mutatványok fortélyainak magától értetődő alkalmazását is. Mindezzel együtt korántsem érezzük túlzottan tradicionálisnak a prózáját: "korának érzeményét" fejezi ki - és kicsit sem korszerűtlen eszközökkel, s amit külön szeretek benne, az a személyesség: érzelmileg jelen van mindegyik történetében, a részvét, a szeretet teszi tónusát szinte szívszorítóvá." (Baranyi Ferenc)