9630582562
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Babits István a költő fiatalabb testvére volt. 1895-ben született Pécsett, ahol ekkor családja élt, idősebb Babits Mihály ugyanis ebben az évben a Pécsi Királyi Táblabíróságon dolgozott. Miután azonban apja születése után három évvel meghalt, az anya két fiatalabb gyerekével visszaköltözött Szekszárdra a családi házba. Babits István Szekszárdon kezdte iskoláit, majd a család hagyományait követve a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be. Azonban csak az első két évet végezhette el, mert az 1914 júniusának végén eldördült szarajevói lövés következményei teljesen megváltoztatták Európa népeinek életét és az övét is. Bevonul, s bizonyára maga sem gondolta, hogy csak 5 év múlva fogja viszontlátni Szekszárdot. A kiképzése, illetve a hadifogsága alatt írt és hazaküldött levelei a vele történt eseményeken túl azért fontosak és érdekesek, mert a sokáig tabuként kezelt, s emiatt nem kutatott és nem ismert, századforduló utáni vidéki értelmiség egyik rétegének közgondolkodására, a magyarság Monarchián belüli helyzetére és a Monarchiát Európai többi államaihoz fűző viszonyaira vetnek fényt.várható ár: 3360 Ft