Dolgozatom fő célja egy konkrét eseten keresztül, eddig a háttérben meghúzódó, ám annál érdekesebb jelenség megismertetése az olvasóval. Ez a fogalom a szekuláris mítosz. A kommunikáció és média kutatók között már ismert az etnológiából átvett rítus fogalma, és ahol rítusok vannak, ott mítoszokat is érdemes keresni. Ám a politika kommunikációja esetében természetesen nem feltételezhetünk olyan direkt relációt a mítosz meglétével, mint például a kulturális antropológiában. Sőt, – mint ahogy az a dolgozatomban leírt Soros György személyének megjelenítése a médiában és a Soros-terv kapcsán kiviláglik – azt tapasztalhatjuk, hogy ahol határozottan beszélhetünk a jelenségről, ott is fordított a kapcsolat, azaz legelsőnek a rítusok előzik meg a mítoszt és csak utána fordul meg a formula. A magyar politika nyilvános kommunikációja már a 2000-es években szembesült az idő múlásával, a kommunikációs stratégiák megváltozásával. Már az MSZP-SZDSZ koalíció is elkezdte média rítusait és ezen a gyakorlaton a Fidesz-KDNP kormány sem változtatott (csak tanulva az elődei hibáiból, tovább fejlesztette.) A dolgozatomban tárgyalt eset azért alkalmas a téma bemutatására, mert a rendszerváltás óta, a jelenleg regnáló kormány volt az első, amely a problémák fragmentumait egy egybefüggő, ok-okozati vonalon mozgó nagy elbeszélésbe tematizálta a média rítusokon keresztül, ezáltal egy szekuláris mítoszt teremtve, aminek hatásai szemmel láthatók, jól mérhetőek a mai napig, és aminek megjelenése az ismeret horizontunkon segíthet új megvilágításban látni a politikai média rítusok természetét, szerepét és esetleges hatásait. Természetesen a bemutatott eset kurrens mivolta és sokrétűsége, a vizsgálat szemléletmódjainak szerteágazó teoretikus háttere és színes fogalmi kerete miatt jelen dolgozatomban a téma valós mélységeinek feltárása komoly korlátokba ütközne, így csak a bemutatására vagyok kénytelen vállalkozni a maga mozaikszerűségében. Reményeim szerint a jövőben lesz lehetőségem mélyebb rétegek feltárására a jelenleg megírtak alapján.