Egy mezőgazdasági vállalat gazdasági elemzése pénzügyi mutatószámokkal Magyarország mezőgazdasági helyzetének tükrében

Dátum
2013-03-22T09:41:54Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban megvizsgáltam Magyarország nemzetgazdaságának egy kiemelt ágazatát, a mezőgazdaságot. A múltból kiindulva feltártam a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, hogy azután ennek a történeti háttérnek a tükrében bemutassam egy konkrét dél-alföldi mezőgazdasági vállalat tevékenységét, lehetőségeit. A magyar mezőgazdaság múltbeli alakulásának, történetének legfontosabb jellemzője, hogy az ágazat fejlődését, nehézségeit és sikereit mindig valamilyen domináns partner (Osztrák Monarchia, Németország, Szovjetunió és az Európai Unió) világgazdasági helyzete és helyzetének alakulása határozta meg. A történelmi, politikai és jogszabályi változások hatással voltak a mezőgazdasági vállalkozások formájának alakulására is. A rendszerváltás megelőzően főleg nagyüzemekben folyt a termelés. A rendszerváltást és privatizációt követően azonban a földtulajdon elaprózódott és az ország birtokszerkezetét jelenleg is a törpebirtokok jellemzik. Ezek azonban kevésbé alkalmasak a piaci elvárások teljesítésére. Magyarországon a rendszerváltás után a gazdálkodásban célszerű üzemformák csak kevéssé jöttek létre. Problémát jelenthet, hogy az Európai Unió elsősorban a nagyobb termelőket kedvezményezi, a kis farmokat pedig diszkriminálja. Nehézség az is, hogy a farmerek nagy száma következtében a kollektív cselekvés nehezen megvalósítható. Az Európai Unióhoz valós csatlakozás alapvetően pozitív hatást gyakorolt a térség mezőgazdaságára, az egyes országok azonban különböző módon éltek a csatlakozás kínálta lehetőségeikkel. A pozitív hatások mellett pedig az erős versenyben való helytállás és a kisgazdaságok hátrányos helyzete is felmerült, mint nehézség. Az 1995-ben alakult, jelenleg 30 fős Stabák Agro Line Kft. tapasztalatai azt mutatják, hogy az Unióba történt belépés előtti és utáni várakozások nem teljesültek maradéktalanul. A gazdák kiszámíthatóbb feltételekre és az uniós és nemzeti források folyósításának egyszerűbb lebonyolítására számítottak. A Stabák Agro Line Kft. 2007-2011-es tevékenységének gazdasági elemzése során alkalmazott (mérleg és eredménykimutatás adataiból számított) pénzügyi mutatókból arra következtethetünk, hogy a vizsgált időszakban a vállalkozás pénzügyi helyzete kedvezőtlenül alakult. A Kft. az elmúlt években állandó likviditási gondokkal küzdött. A likviditási gondok ellenére a Kft. az elmúlt évek aszályos időjárása miatt (támogatási lehetőség hiányában saját forrásból) egy öntözőberendezés beruházását tervezi, amellyel növelheti a termelés biztonságát és az időjárásból fakadó kockázatot. A beruházás értékelése során láthatjuk, hogy az öntözéses (intenzív) termelés mellett jelentős árbevétel többlet keletkezik, ami még a megnövekedett költségek mellett is a beruházás 1-2 éven belüli megtérülését teszi lehetővé. Ez a beruházás nagy lehetőséget jelent a vállalat számára és akár pénzügyi helyzetét is jelentősen javíthatja. A mezőgazdaság kezelése eltérő a fejlett, illetve a fejlődő régiókban. A fejlődő nemzeteknek azt kell tudomásul venniük, hogy a fejlettek magatartásának utánzása helyett egy hosszú folyamat alatt lezajló kemény munkára, tanulásra és innovációkra van szükség a fejlődéshez.

Leírás
Kulcsszavak
mezőgazdaság, pénzügyi elemzés
Forrás