A vállalatirányítás biztosítja a vállalatok irányításának és ellenőrzésének rendszerét, amely egyensúlyt teremt a tulajdonosok, vezetők és érdekeltek között. Dolgozatom célja az egyszintű és a kétszintű modell részletes összehasonlítása, valamint annak vizsgálata, hogy ezek közül lehet-e bármelyik a „helyes” megoldás, egy univerzálisan alkalmazható modell, különös tekintettel Európa jogi gyakorlatára és szabályozási sajátosságaira. A kutatás szakirodalmi elemzéssel, a hatályos szabályozás összevetésével, empirikus adatokkal, valamint jogesetek vizsgálatával mutatja be a modellek gyakorlati működését, valamint az egyes államok (USA, UK, Németország, Franciaország, Magyarország) sajátosságait. Az egyszintű modell előnye a gyors döntéshozatal, azonban súlyos ügynökségproblémával küzd. Ezzel szemben a kétszintű modellt az igazgatóság és a felügyelőbizottság éles elválasztása miatt, valamint a stakeholder-szemlélet folytán hatékonyabb belső ellenőrzés jellemzi, azonban ennek ára a lassabb döntéshozatali folyamat. Megállapítható, hogy nincs egyértelműen egy „helyes” modell, mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, az államok pedig a világpiaci helyzetre tekintettel a hibrid megoldások felé közelednek. Az Európai Unió egységes struktúra kialakítása nélkül erősíti a jogvédelmet és a transzparenciát. A globalizáció eredményeként egy természetes konvergenciáról van szó, amely egy szinte egységes szabályrendszer kialakulásához vezethet a vállalatirányítás területén.