Szakdolgozatom központi kérdése, hogyan lehet a szenvedélybetegséggel küzdőket segíteni a felépülés útján. Napjaink modern társadalmában rendkívül elterjedt a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás. Munkahelyi és családi nehézségek, válságok hatására egyre többen vannak a szenvedélybetegek. Főleg a fiatalkorúak és a fiatal felnőttek a leginkább kiszolgáltatottabbak e téren. A szenvedélybetegek rehabilitációja rendkívül fontos tevékenység, mivel ez az utolsó eleme annak a közösségi védelmi rendszernek, amely még képes a bajbajutottakat megmenteni a család és a társadalom számára. Ha ez az utolsó lehetőség elbukik, az egyén egyre mélyebb örvénybe kerül, önpusztító élet, bűnözés, betegség, leépülés, végül halál vár rá. A szenvedélybetegeknek rendkívül nagy szüksége van a segítő szívekre és kezekre, mivel csak külső segítséggel vezethetők vissza a társadalomba, a családba. A szociális munka „képessé tevés” eszméje tehát ebben a szférában jelenti talán a legkomolyabb kihívást a szenvedélybetegek felépülésében segítő szakemberek számára. Munkám fő témája egy rehabilitációs intézményben végzett kutatás, melynek során vizsgálom a szenvedélybetegek felépülését szolgáló kereteket, módszereket, eszközöket.