Napjainkban a leggyakoribb válóok a megcsalás. A General Social Survey kutatási eredményei azt mutatják, hogy a házasságok felbomlásának 90 százalékában szerepet játszik a hűtlenség. Ennek ellenére vannak olyanok is, akik elnézik a párjuk félrelépését: a férfiak 7 százaléka, míg a nők 12 százaléka hajlandó házasságában tolerálni az ilyen eseteket. A Washingtoni Egyetem kutatásából az is kiderül, hogy egyre több a 60 év fölötti hűtlenkedő: 1991-ről 2006-ra 20%-ról 28%-ra nőtt a férfiak közt a félrelépők száma, míg nőknél 5%-ről 15%-ra (Zare,2011). Először is felmerül a kérdés, hogy mi is számít megcsalásnak: a csók, a szex vagy már maga a vágy is annak minősül? És ha már megtörtént, vajon mivel is ártunk többet a párkapcsolatban, ha elmondjuk, vagy ha titokban tartjuk? Mit keresünk akkor, amikor más karjaiban próbáljuk megtalálni a boldogságot? Melyek azok a jelek, melyek észlelésekor gyanakodnunk kell? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket már mindannyian feltettünk magunknak. És nincs olyan ember, akiben sosem merült még fel, ha csak egy pillanatra is, hogy jaj, mi van, ha megcsal. Aztán ha újra végiggondoljuk, már annyira képtelenségnek is tűnik az egész. Miért is? Miért gondoljuk, hogy mi biztonságban vagyunk? Miért hisszük, hogy a mi párkapcsolatunk erősebb, mint sok más emberé? Miért érezzük magunkat bebiztosítva attól, hogy van egy gyűrű az ujjunkon vagy egy közös gyerek a szomszéd szobában? Miért felejtünk el idővel dolgozni a kapcsolatunkon? Miért pont a kettesben töltött minőségi időt akarjuk a napunkból kispórolni? A dolgozatomban a miértekre keresem a választ. Azokra a miértekre, melyek helyrehozhatnak vagy tönkretehetnek egy kapcsolatot. Azokra a miértekre, melyekre azoktól vártam választ, akik már megtették, akikkel már megtették és akik még meg fogják. Azokra a miértekre, melyeknek megválaszolásával, talán közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egy ideális kapcsolatot tudjunk kialakítani.