A dolgozat Hannah Arendt politikai természetű szabadságfelfogása alapján vizsgálja a szabad szólás, ezen belül pedig a politikai retorika helyét és szerepét. Bemutatásra kerül az ókori demokratikus görög polisz kialakulása és válsága, ahogyan Arendt látta, azaz a filozófia és a politika szembekerülésének története. Ezen a szemléleti alapon válik vizsgálat tárgyává két platóni dialógus, a Gorgiasz és a Phaidrosz. A filozófiai és a politikai beszédmód, valamint a filozófus és a rétor alakjának részletes összevetéséből kitűnik, hogy a látszólagos kontrárius szembenállás mögött valamilyen közös, társadalmi-politikai természetű probléma húzódik. E feltevés megerősítésére Immanuel Kant misztagógokról írott műve is bekerül az elemzés köreibe. Megaállapításra kerül, hogy az emberi értelemről és a lényeges tudásról alkotott kép alapvetően határozza az emberek közötti kommunikáció természetét, ezen keresztül pedig a társadalmi rendet és az állam politikai berendezkedését. Végül felmerül egy lehetséges és részleges gyakorlati megoldás javaslata, amely a retorika dimenziójában képes erősíteni a szabad polgárok egyenlőségét. Ez a megoldás a mellérendelő hangnem.