Élsportolói élet és kettős karrier

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A diplomadolgozatom első részében szeretném bemutatni, hogy hogyan is definiálhatjuk a sportot és milyen módokon oszthatjuk fel különböző szempontok szerint, hiszen ez is eltérő lehet. Mindezek után a sportoló fogalmát szeretném meghatározni, hogy kiket nevezünk sportolónak és hogyan különböztetjük meg őket, hiszen nem mindenki élsportoló, amatőr sportoló vagy versenysportoló. Szeretnék kitérni a hagyományos és az élsportolói életpálya szakaszaira is, hiszen mindezek igen eltérőek tudnak lenni. Ezt követően vizsgálom a sport és a szocializáció közötti kapcsolatot, ahol kitérek ezek fogalmára, illetve a színtereire, illetve a sportszocializációs specifikumaira is. Zárásként a kettős karrier kialakítását tekintem át szekunder kutatásomban, illetve ehhez kapcsolódóan a karrier befejezésének területét, különös tekintettel a befejezés lehetséges okaira és a folyamatára.

Leírás
Kulcsszavak
sport, élsport, élsportolói élet, kettős karrier
Forrás