"A magányos hős - tragikus hős, bukása, felmagasztalása szinte sorsszerű. Ez a magva az ókori tragédiáknak, a shakespeare-i drámáknak, az északi népek sorstragédiáinak, ezt tükrözik a legnemesebb magyar drámai hagyományok. Katarzis nélkül a drámák elképzelhetetlenek, a szükségszerű megtisztulás az erkölcsi igazságszolgáltatás eszköze-bája. A mély emberség fénye még a gonoszokat is felragyogtatja, habár pusztító tűz várományosai bennünk szánalmat válthatnak ki, amely emberségünk jele..." (Részlet a Prológusból)