A közigazgatás változásai Magyarországon rendszerváltástól napjainkig

Abstract

elen szakdolgozat átfogó képet nyújt a magyar közigazgatás strukturális, funkcionális és személyzetpolitikai átalakulásairól a rendszerváltástól napjainkig. A kutatás bemutatja az 1989–1990-es paradigmaváltást, amely során a szocialista modellt egy széleskörű autonómiával rendelkező, decentralizált helyi önkormányzati rendszer váltotta fel, melyet az ezredfordulón az európai uniós csatlakozás adminisztratív követelményei formáltak tovább. A 2000-es évek végére azonban a szétaprózott önkormányzati szektor – az állam által delegált, de alulfinanszírozott feladatok miatt – súlyos funkciózavarokkal és eladósodási spirállal küzdött. Erre a válságra reagálva a 2010 utáni időszak a „Jó Állam” koncepciójára és a neoweberi állammodellre építve egy erőteljes centralizációs folyamatot indított el. Ennek keretében az állam magához vonta a legjelentősebb humán közszolgáltatásokat, és a kormányhivatalok, valamint a járási rendszer létrehozásával egy vertikálisan integrált, koncentrált területi igazgatást alakított ki. A dolgozat emellett elemzi a közszolgálati jogviszonyok evolúcióját is: a klasszikus zárt karrierrendszertől és a menedzsment-szemléletű kísérletektől kezdve a hivatásrendet újraegyesítő Kttv.-n át a rugalmasabb, sávos bérezést bevezető Kit. megalkotásáig. Az elemzés konklúziója szerint a 2010 után kiépített integrált modell sikeresen konszolidálta a közigazgatást és a pénzügyeket, ugyanakkor az aszimmetrikus központosítás jelentősen rontotta az államszervezet helyi adaptációs képességét.