A korrupció és versenyképesség Magyarországon nemzetközi összehasonlításban
Absztrakt
A dolgozatomnak két fő témája van a korrupció és a versenyképesség Magyarországon. Az elemzések során fontosabbnak találtam a velünk földrajzilag és esetleg gazdasági kapcsolatban levő országokat kiemelni. A korrupciós helyzet még mindig komoly társadalmi probléma, ezért döntöttem úgy, hogy a korrupció és a versenyképesség kapcsolatát vizsgálom tovább a diplomamunkámban. Dolgozatom során, azt a kérdést vizsgáltam, hogy van-e kapcsolat a korrupció és versenyképesség között, illetve ha van milyen az a kapcsolat. Az én hipotézisem az volt, hogy a nagyobb korrupció, versenyképesség romlást eredményez az adott országban. Ezt úgy vizsgáltam meg, hogy először a korrupciót, mint összetett jelenség definiáltam, utána vizsgáltam annak típusait, okait, szereplőit és hatásait. A versenyképesség témájával kapcsolatban hasonlóan jártam el. A fogalmi áttekintés után kiemeltem 2 olyan intézményt, mely ezt vizsgálja, majd Magyarország jelenlegi helyzetére tértem ki. Végül a korrupció és versenyképesség kapcsolatát igyekeztem feltérképezni mutatók, diagramok segítségével, majd kiválasztottam egy mérési módszert, aminek segítségével kapcsoltam össze a hipotézisem két elemét és próbáltam meg igazolni állításomat.