A nemi erkölcs elleni bűncselekmények – különös tekintettel a nők és kiskorúak áldozattá válására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Ha az ember meghallja a nemi erkölcs elleni bűncselekmények szavakat, elsőként a nemi erőszak jut az eszükbe, amikor ez a kifejezés több deliktumot takar, mint amire a hétköznapi emberek elsőként gondolnak. Ide tartozik még a szexuális kényszerítés, a szexuális visszaélés, a vérfertőzés, a kerítés, a prostitúció elősegítése, a kitartottság, a gyermek prostitúció kihasználása, a gyermekpornográfia, valamint a szeméremsértés. Ezen bűncselekményekről különböző felületeken valamennyien értesülhettek, akár a (közösségi) médiában, miközben a hírek között olvasgattak, munkába és iskolába menet a rádióból, az esti televíziózás közben is megüthette fülüket egy-egy ezzel kapcsolatos hír, de akár a #MeToo-kampány által is eljuthatott hozzájuk.Értekezésemben első részében a hatályos szabályozásról fogok beszélni, és azon belül a XIX. fejezetre vonatkozóan. Említést teszek többek közt arról, hogy miért vált szükségessé a nemi erkölcs elleni bűncselekmények újraszabályozása, és milyen változásokról beszélhetünk a korábban hatályos és a jelenleg is hatályos törvények között. Ezt követően 2

az alapvető fogalmakat fogom tisztázni, melyek elengedhetetlen a szexuális cselekmények értelmezése esetében. A fogalmak tisztázása után rátérek e fejezetben foglalt deliktumok csoportosítására is, amit többféleképpen lehet megközelíteni. Terjedelmes részt szentelek dolgozatom második felében a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elemzésének, kivált képen a nők és kiskorúak áldozattá válására, mint fő témámra.

Leírás
Kulcsszavak
nemi erkölcs, bűncselekmény, nők és gyermekek
Forrás