9631423549

dc.date.accessioned2008-12-11T10:04:48Z
dc.date.available2008-12-11T10:04:48Z
dc.description.abstract"Petri György Összegyűjtött versei olvashatók ebben a kötetben. Nem az összes: egyrészt minden bizonnyal kerülnek még elő lappangó kéziratok, másrészt az általunk ismert szövegekből sem vettünk fel mindent. Néhány verset azért hagytunk ki, mert személyes érzékenységet vagy ízlést sértenek, másokról pedig feltételeztük, hogy kidolgozatlan, nyers formájukban Petri sem szeretné őket kinyomtatva látni. Ez utóbbi szempont azonban kétségkívül ingatag. A szigorú következetesség kizárna mindent, amit a költő maga megtagadott, vagyis mindent, amit az első kötete előtt írt, sőt a későbbiek közül is mindazt, amit nem publikált, vagy nem vett fel kötetbe, vagy később kihagyott a reprezentatívnak szánt gyűjtemény, a Jelenkor Kiadónál 1996-ban megjelent Versek 1971-1995 anyagából. Vissza nem is tettünk bele semmit: kötetünk törzsanyagát ez és az utána utolsóként megjelent Amíg lehet (Magvető, 1999) adja, kiegészülve az Utolsó versekkel, vagyis azokkal, amelyekről még biztosan tudható, hogy a költő késznek tekintette (hiszen odaadta különböző lapoknak) őket - ha néhányuk megjelenését már nem is érte meg." (Szerkesztői jegyzet)hu
dc.identifier.bibidbibKLT00346028hu
dc.identifier.isbn9631423549hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00346028hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/55302
dc.title9631423549hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
9631423549.jpg
Méret:
48.61 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
9631423549.txt
Méret:
1.2 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények