"(...) Reményik László nem látva ismerkedett meg a számítógéppel és a szövegszerkesztő használatával. Azóta ír. Van úgy, hogy sorstársairól és van úgy, hogy önmagáról, de mindig arról, hogy sohasem szabad feladni. Arról, hogy az ember mindig találhat magának hasznos célokat. Mi pedig, amíg olvassuk, apránként megismerjük a tőlünk olyannyira különbözőnek tűnő embertársaink életét, látásmódját, problémáit - és rájöhetünk arra, hogy valójában nem különböznek a "mieinktől". El kell látni magunkat és másokat, értelmes tevékenységet kell találni, társat kell találni és így tovább. Csak a megoldás hogyanja más - és ahogy átéljük a gondokat, megismerjük a megoldásokat, oszlik bennünk az idegenkedés. Miután letesszük a könyvet, már nem kell szégyenkezve elfordulnunk, ha találkozunk... szóval, tudják, ugye? Kedvenc idézetem a szerzőtől: - Én nem vagyok "vak". Én továbbra is Reményik László vagyok, csak éppen nem látok. Ne legyenek vakok: olvassák el ezt a könyvet, és utána másképp fognak látni!" (Fügedi Ubul) Ne legyenek vakok: olvassák el ezt a könyvet, és utána másképp fognak látni!" (Fügedi Ubul)