A válás okai és hatása a gyermekekre a szülők véleménye mentén

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témájának a válás okait és annak gyermekekre való hatását választottam. A környezetemben nagyon sok olyan család él, ahol a szülők elváltak, és külön vagy egyedül nevelik gyermeküket. Mindig is foglalkoztatott, miért bomlanak fel házasságok. Érdekelt az is, hogy amikor a szülők elválnak, a gyermekekre ez milyen hatással van, és hogyan sikerül nekik feldolgozni. Az is fontos kérdés számomra, hogy amikor két szülő külön él, hogyan tudják megoldani a gyermekek nevelését. Dolgozatom hat nagyobb fejezetből tevődik össze. Elsőként fontosnak tartottam a téma alapos körüljárását, az alapfogalmak tisztázását az irodalmak felhasználásával. Az első fejezetet az egyszülős családok fogalmának és összetételének ismertetésével kezdtem, s ezen belül még említést tettem a kialakulásukról. A második fejezetben részletesebben elemeztem a válásokat. Adatokat gyűjtöttem a válások számáról. Ebben a fejezetben irodalmak alapján leírtam, hogy milyen válóokok és válást befolyásoló tényezők vannak. A harmadik fejezetben családmodelleket mutatok be. A negyedik fejezetben arról írok, hogy a gyermekekre milyen hatással van a szülők válása. Ezen belül arra tértem ki, hogy a szülők hogyan mondják el gyermeküknek, hogy válni fognak, és ennek következtében milyen rövid és hosszú távú hatások jelentkeznek a gyermekeknél. Ebben a fejezetben szót ejtek még a gyermekeket ért traumáról és a krízis feldolgozási idejéről. Az ötödik fejezetben arról írok, hogy a szülőknek hogyan sikerülhet megoldani a kapcsolattartást, s hogyan tudnak segíteni a gyermekeknek túljutni a váláson. Az utolsó fejezet az interjú eredményének elemzését és összegzését tartalmazza.

Leírás
Kulcsszavak
válás, válás hatása a gyermekekre
Forrás