Szexuális nevelés vizsgálata a DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolában
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A mindent elárasztó fülledt erotikának köszönhetően a fiatalok 3-5 évvel korábban érnek nemileg, így hamarabb kezdenek el szexuális életet élni. Ma Magyarországon a szexuális nevelés még gyermekcipőben jár, nevelésnek nem nevezhető a védőnő által tartott évente egyszeri felvilágosítása. A magyarországi szexuális nevelésről alkotott kép sokkal rosszabb, mivel a védőnők által tartott évi egy előadás nem valódi szexuális nevelés, csak felvilágosítás, ami nem ellensúlyozza a gyermekeket érő pornográf hatásokat. Az ilyen előadásokat a gyerekek nem veszik komolyan, zavarukban nevetgélnek, s ami igazán érdekelné őket, azt nem merik megkérdezni. Ez a helyzet nem fog változni addig, míg tanárok, illetve védőnők nem kapnak megfelelő képzést az említett témában. A dolgozatom célja, hogy bemutassam, hogyan működik hazánkban a szexuális nevelés egy teljesen átlagosnak mondható középiskolában.