Kényszerintézkedések a büntetőeljárásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Témaválasztásom azért esett a büntetőeljárásban alkalmazandó kényszerintézkedésekre, mert véleményem szerint ezek a hatósági aktusok jelentik a legintenzívebb beavatkozást az alapvető emberi jogok gyakorlásába. A kényszerintézkedések által korlátozott jogok nemzetközi szintű védelmet is élveznek. Két csoportja a személyi szabadságot és a vagyont érintő intézkedések. Dolgozatomban mind a két csoportot szeretném bemutatni és elemezni. Legnagyobb korlátozó erővel a személyi szabadság megvonása bír, viszont egy büntetőeljárás a bűncselekmény jellegétől függően sok esetben egyéb alapjogok, tulajdonjogok korlátozásával lesz sikeres és folytatható le eredményesen. Ezen kényszerintézkedések célját, feltételeit, elrendelését, megszüntetését mutatom be. Sikeres és hatékony büntetőeljárás lefolytatása a szükséges kényszerintézkedés alkalmazása nélkül álláspontom szerint nem lenne lehetséges. A bíróság feladata és felelőssége is egyben, hogy az általános és különös feltételek, okok vizsgálata és egyéb körülmények figyelembe vétele mellett határozzon alapjogokat korlátozó intézkedésekről. Az Alaptörvény rendelkezik mindazokról a jogokról, amelyeket a büntetőeljárás során tiszteletben kell tartani.

Leírás
Kulcsszavak
kényszerintézkedés, letartóztatás, bűnügyi felügyelet
Forrás