Hol a határ?
Absztrakt
Szakdolgozatomban a munkáltatói kárfelelősség határait, avagy a munkáltatói kimentési lehetőségeinek és a kármegosztás esetkörének a témájában kutattam. A témaválasztásom hátterében számtalan érv állt, nyilvánvaló érdeklődésem mellett a téma aktualitása mellett sem mehetünk el szó nélkül. A 2012. évi I. törvény a munkáltatói kárfelelősség tekintetében kétségtelenül egy paradigmaváltással élt, hiszen több lényeges ponton is módosult a korábban hatályban lévő Mt-hez képest. A bevezetett változtatások érintették a munkáltató kárfelelősség alóli teljes mentesülésének, vagyis az exculpatio-ra, illetve a részleges mentesülés, nevezetesen a kármegosztás alkalmazására vonatkozó szabályanyagot is. Ennek megfelelően dolgozatom alapvetően két nagyobb szerkezeti egységre tagolható a munkáltatói kimentés lehetőségeinek a bemutatására, azon belül is különös tekintettel az ellenőrzési kör értelmezéséhez kapcsolódó nehézségekre, illetve a második részben a kármegosztás elméleti szabályainak, és azok gyakorlatba történő átültetésének a megvalósulásával.