Sanyó tétovázva, olykor meg-megállva lépkedett a kapu felé, s a küszöbről még visszanézett a tuskóra. Ahol nemrég ő ült, a mélyedésben most Kormos heverészett; összegömbölyödve sütkérezett a napon, és kárörvendően nézett gazdájára; lám, azért is, csak elfoglalta az ő helyét!- Üldögélj hát, barátom! - vonta meg a vállát Sanyó, majd csendesen becsukta kívűlről a kaput, s mit sem törődve a háta mögött felhangzó hangos kutyaugatással, sietve megindult felfelé a Gatyaszár utcán.