A pszichiátriai megbetegedésekre vonatkozó törvényességi kérdések fogalmilag akkor válnak legjobban érthetővé, ha három széles kategóriába soroljuk őket: a polgári, a büntetőjogi és a személyiségi jogok kérdéskörébe. A polgári jogi szempontok elsődlegesen a kényszerbeutalással, a páciens kezeléséhez (vagy annak elutasításához) fűződő jogával és a páciens illetékességével ahhoz, hogy részt kapjon a kezelésére vonatkozó döntésekben kapcsolatosak, de a polgári jog témaköréhez tartozik a beteg cselekvőképességének megállapítása, gondokság alá helyezése is. A büntetőjogi szempontok arra irányulnak, hogy megválaszoljanak olyan kérdéseket, mint a páciens kihallgathatósága vagy büntetőjogi felelőssége (törvényi szempontból felelős -e a tetteiért, tehát büntethető, vagy elmebetegségéből fakadóan képtelen felmérni a cselekedetei súlyát, ezért nem büntethető, viszont pszichiátriai kezelésre szorul). A személyiségi jogok vonatkozásában problémák széles köre tartozik ide: az orvos-beteg kapcsolat, a titoktartás, a tájékozott beleegyezés és a gondatlan kezelés. A gyakorló pszichiáternek figyelemmel kell lennie azokra a jogszabályokra, amelyek az egészségügyi ellátást, az orvosi tevékenységet, a betegek, illetve az egészségügyi dolgozók különféle kötelezettségeit és jogait általában szabályozzák. Emellett azonban éppen a pszichiátriai szakma sajátossága okán, a pszichiátriai betegek gyógykezeléséhez és gondozásához kapcsolódó kérdéseket külön fejezet tárgyalja az Egészségügyi Törvényben. A hetvenes-nyolcvanas évek során a nyugat-európai országokban rendre önálló kódexeket alkottak a pszichiátriai gyógykezelésről. Ez lehetővé tette, hogy egységes törvényben szabályozzák a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos egészségügyi jogi, személyiségi jogi, büntetőjogi és polgári jogi kérdéseket. Mivel a pszichiátriai kezelés során kényszerintézkedésekre is sor kerülhet, aminek során a beteg szabadsághoz való joga, mint alapjog is sérülhet, ezért a terület jogi szabályozottsága kitüntetett fontosságú.