Civil szervezetek összefogása Székesfehérváron a fogyatékosságban élőkért

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A civil szervezetek működését néztem meg szakirodalmak alapján a dolgozat készítésénél. Ezután egy szervezetet vizsgáltam, amely több civil szervezet hálózati együttműködése keretében jött létre és kezdett el dolgozni a székesfehérvári fogyatékossággal élőkért. A konkrét projekt bemutatja, hogy milyen kulcsfontosságú az együttműködés során a: bizalom, szakmaiság, elhivatottság, a tenni akarás. Az új szervezet tagjai külön-külön is sok évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek a fogyatékossággal élők helyzetének javításában. Ezt az együttműködést kiterjesztették az önkormányzat irányába is, aki partner lett az együtt gondolkodásban és cselekvésben. A közös munkában élvezik annak előnyeit, hogy mindenki tud tenni a közös ügyért. Gyakorlatilag a megvalósítandó projektek során a szervezetek adottságaikat, képességeiket és az erőforrásaikat fel tudják használni a sikeres munkához. Költséghatékonyan végzik feladataikat, mert a már meglévő erőforrások egymás közti megosztásával tudnak gazdálkodni.

Leírás
Kulcsszavak
együttműködés, összefogás, fogyatékosügy
Forrás