A diszlexia megélése felnőttkorban

Abstract

A felnőttkori diszlexia identitásba való integrációját vizsgálom, a kapcsolódó szégyenélmény, valamint a társas támogatás percepciója milyen módon befolyásolja a munkahelyi énhatékonyság alakulását. A kutatás központi kérdése az volt, hogy a diszlexia egyéni megélése – a nehézség- vagy erősségfókuszú jelentésadás mentén – milyen pszichológiai mechanizmusokon keresztül hat a szakmai énhatékonyságra, és ebben milyen szerepet játszik a diagnózis időpontja. A kutatás során kvantitatív, kérdőíves módszert alkalmaztam, amelyben 140 diszlexiával élő felnőtt (N=140) vett részt. A vizsgálat logikai íve mentén először a társas támogatás és a szégyen munkahelyi énhatékonyságra gyakorolt hatását elemeztem, majd megvizsgáltam a diagnózis idejének szerepét ezen folyamatok alakulásában. Ezt követően feltártam, hogy a diszlexia-identitás különböző dimenziói miként függnek össze a szégyennel és a munkahelyi énhatékonysággal, végül pedig regressziós számítások és egy mediációs modell segítségével határoztam meg az összefüggések mögötti mélyebb pszichológiai mechanizmusokat. Az eredmények alapján a diagnózis időpontja önmagában nem bizonyult meghatározó tényezőnek sem az identitás alakulásában, sem a szégyen szintjében. Ugyanakkor szignifikáns különbség mutatkozott a társas támogatás észlelésében: a gyermekkorban diagnosztizált személyek magasabb szintű támogatásról számoltak be (p=0,037). Ez arra utal, hogy a korai felismerés elsősorban a környezeti válaszkészséget és a támogató háló kiépülését alapozza meg, nem pedig közvetlenül a belső megélést formálja. Az identitás vizsgálata során az eredmények azt mutatták, hogy az identitás puszta jelenléténél sokkal mérvadóbb a jelentésadás iránya: a diszlexiájukra nehézségként tekintők körében tendencia szinten magasabb szégyenszint és alacsonyabb szakmai énhatékonyság volt megfigyelhető. A kutatás meghatározó eredménye a szégyen központi szerepének igazolása volt: a szégyen a munkahelyi énhatékonyság varianciájának 26%-át magyarázza (R2=0,260; p<0,001). A mediációs elemzés feltárta, hogy a diszlexia szubjektív értelmezése a szégyen intenzitásán keresztül fejti ki hatását a szakmai énhatékonyságra. A teljes mediáció (indirekt hatás: p=0,035) igazolja, hogy nem önmagában az értelmezési keret a döntő, hanem az abból fakadó érzelmi lenyomat: az integráltabb jelentésadás a szégyen mérséklése révén teszi lehetővé a magasabb munkahelyi énhatékonyság kialakulását. Az eredmények hangsúlyozzák az érzelmi átdolgozás és a stigmaredukció jelentőségét a diszlexiával élő felnőtteket segítő folyamatokban.