9632199154
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Magyar Ferences Források sorozat másodikköteteként, e címmel jelent meg P. Lombos Lászlóapostoli prefektus visszaemlékező missziótörténete,amely a Kínában működő magyar ferences misszióéletét mutatja be az 1938-1945 közötti időszakravonatkozóan.A Kisebb Testvérek Rendjének magyar tagjai 1929decemberében érkeztek meg Kínába és 1952tavaszáig működtek ott, a segítségükre siető SzatmáriIrgalmas Nővérekkel együtt. A hittérítéstevékenységük legfontosabb, de nem elszigetelt részevolt. Részt vállaltak a ferences növendékképzésben ésPaoking szegényeinek gondozásában; iskolát,árvaházat, kórházat, rendelőintézetet tartottak fenn, dea Magyarországon honos növénykultúra átvételét is elomozdították.1938-ban a Szentszék a magyar ferencesek által gondozott területen megalapította aPaokingi Apostoli Prefektúrát, és P. Lombos Lászlót, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezettFerences Rendtartomány misszionáriusát nevezte ki annak elso elöljárójává. A forráskiadványalapjául szolgáló szöveg az ő hagyatékából került elő; a latin nyelven lejegyzett összeállítást1948 körül, már Magyarországon készíthette.A missziótörténet a kereszténység térségbeli elterjedésének bemutatásával kezdődik, eztköveti a magyar ferencesek letelepedéséről szóló beszámoló, majd a "historia domus jellegű"összeállítás, amely 1938-tól 1945 októberéig szinte napról-napra leírja a misszióvalkapcsolatos eseményeket. A história 1945. október 30-án váratlanul, ismeretlen okbólmegszakad. Az írás azonban így, befejezetlenül is egyedülálló forrás a misszió életére, akereszténység helyi történetére, valamint a II. világháború dél-kínai eseményeire vonatkozóanegyaránt. A kötetet fényképek illusztrálják, ezek segítségével elevenedhetnek meg azok azarcok, akiknek életéről a kötetben olvasunk.A könyvben Lombos László feljegyzéseinek latin és magyar változata egyarántmegtalálható, a képaláírások illetve a misszió történetét bemutató rövid összefoglaló pedigangol, német és olasz nyelven is olvasható.