Idők hullámai narratívákban, az identitásformálás szcénáiban

Abstract

Erdélyiség, transzilván örökség, kirajzások, Forrás(ok) körei, alkotó identitások… Puha felhőként ölelik körül az erdélyi irodalmat, a magyart persze, melynek árnyékai és sugárzó hője másként- másként hat nemzedékekre, hatalmakra, irodalmi sajtóra, közéletre. Autonómia, illeszkedés, öntörvényűség, adaptáció… – elvárásrendek, normák és célrendszerek a hogyanlétben, a megmaradás körül, az elvárások és dacolások miliőjében. De vajon leírható-e a létmeghatározás, korszakos identitás, hovátartozás-választás abban a dimenzióban is, melyben a szavak már nem belülről, a jelentések nem saját körön innen konstruálódnak, hanem kívülről, távolról, próbára tevően. Nem az örök ellenféltől, nem a Szörny és a Szépség viadalában, hanem a fennmaradás és kultúraőrzés intim közegéből. Önmegadás és vállalás, nehéz sors és maradandósággal vegyes akaródzás, csakazértis-másság és bárhováis-kötődés dilemmái között.