Az esélyegyenlőség kihívásai a modern munkahelyeken: Munkahelyi zaklatás és mobbing a diszkrimináció hátterében
Absztrakt
Diplomadolgozatomban elsőként bemutatásra kerül, hogy hogyan is alakult az esélyegyenlőség, valamint az egyenlő bánásmód kibonatkozódása az évtizedek folyamán. Munkámban kitérek a hátrányos megkülönböztetés különböző típusaira, kiemelt figyelmet fordítva a zaklatásra. Ismertetem a munkahelyi zaklatást, valamint annak jelenlétét nemzetközi, illetve hazai szinten egyaránt. Betekintést nyújtok továbbá a munkahelyi pszichoterror, azaz a mobbing jelenségébe, és feltárom annak folyamatát, okait, valamint következményeit. Kitérek dolgozatomban arra is, hogy hová is fordulhatnak a munkavállalók, valamint melyek a munkáltatók kötelezettségei. Kérdőíves és mélyinterjús kutatásom során pedig azt vizsgáltam, hogy Magyarországon milyen mértékű munkahelyi zaklatásról és mobbingról beszélhetünk, miket tapasztaltak a munkavállalók, az események hogyan érintették őket, milyen lépéseket tettek védelmük érdekében, valamint, hogy kik voltak a zaklatás/mobbing elkövetői.