A helyi média részterületeinek elemzése a kommunikáció konkrét vizsgálata alapján
Absztrakt
Szakdolgozatomban, első körben a helyi média kialakulásáról, a fogyasztói társadalomba való beilleszkedéséről mutatok be egy átfogó részt, melyet a kapcsolódó alapfogalmakat tisztázása követet. A média, tömegmédia, tömegkommunikáció fogalmak ismertetését követően összegzem azokat az elméleti tartalmakat, melyek a felnőttek személyes tanulásával kapcsolatosak. Kiemelem, és ismertetem, a Debrecen Televízió azon szolgáltatásait, melyek nagyban hozzájárulnak a nézők személyes fejlődéséhez, tanulásához. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogyan viszonyultak régen, és manapság, a médiából való informális tanulás lehetőségéhez. Fontos szempont számomra, hogy a pandémiás időszakban hogyan változott a Médiacentrum Debrecen szolgáltatásainak igénybevétele, és ez hogyan hatott a helyi lakosságra. Mindezt követően bemutatom a Médicentrum Debrecen Kft.-t, annak alapszolgáltatásait, feladatellátását, munkavállalók felé tanúsított elvárásait. Továbbá, hogy milyen módon igyekszik eleget tenni a fogyasztói igényeknek. Itt kitérek arra is, hogy a helyi televízió milyen eszközöket, technikákat alkalmaz, amellyel leköti a néző figyelmét. A hipotézisek megfogalmazását követően, kvantitatív véleményfelmérés során gyűjtöm be a szükséges információkat. Érdekesnek tartom továbbá azt is, hogy a helyi lakosok milyen arányban veszik igénybe a Médicentrum szolgáltatásait, bíznak-e annak hírforrásaiban, illetve mely témák érintik és érdeklik őket a legjobban.