Toborzás és kiválasztás a Magyar Honvédségben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomnak céljaként, átfogó képpel szemléltetem a toborzás és a kiválasztás módszereit az elméletben, valamint ennek a két tényezőnek a honvédségben való gyakorlati alkalmazását ismertettem. Ahhoz, hogy átfogó képet tudtam nyújtani, először az általánostól haladtam az egyedi felé, ismertettem magát az emberi erőforrás menedzsment kialakulását, történetét, tevékenységének céljait. Fontosnak tartottam leírni, hogy miért is alakult ki, hogyan változott az évtizedek során és alkalmazkodott az újabbnál újabb társadalmi helyzetekhez az emberi erőforrás menedzsment. Mivel az ember lett a munkaadók legnagyobb kincse, mint leendő emberi erőforrás tanácsadónak, tudnom kell, hogy milyen módszerek állnak a rendelkezésemre az üres munkakörök feltöltésére, milyen eszközöket használhatok a toborzási program összeállítása során, illetve hogyan tudom azt megvalósítani a leghatékonyabban, annak érdekében, hogy a szervezet számára a legmegfelelőbb emberi erőforrást biztosítsam. A toborzást általánosságban is vizsgáltam, majd áttértem fő témámra a katonai toborzásra és kiválasztásra. Ezek történeti áttekintésével kezdtem az 1800-as évektől, majd ismertettem a fejlődését egészen napjainkig. Nyomoztam a verbuválás története után, majd megállapíthattam, hogy az akkori toborzásnak a miértje teljesen megváltozott a mai ember szemléletében. Ismertettem a katonai állományba jelentkezők kiválasztásának jogszabályi hátterét is, amely szigorú határok között tartja a toborzással és kiválasztással foglalkozó szakemberek tevékenységét. Kutatásom során megtaláltam a honvédségi módszerekben rejlő hiányosságokat, melyekre innovációs javaslatokat tettem.

Leírás
Kulcsszavak
toborzás, kiválasztás, Magyar Honvédség
Forrás