A magas- és tömegkultúra találkozása
Absztrakt
Szakdolgozati kutatásom egyik elsődleges szempontja az volt, hogy legyen személyes kapcsolatom, élményem a témával kapcsolatban, s mindemellett érdeklődjek iránta. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél részletesebben megismerjük a kultúránkat, azonfelül, hogy ismerjük a szó fogalmiságát, hogy tisztában legyünk a részfogalmakkal. A színház számomra egy új világot nyitott meg gimnazista koromban, akkoriban ismerkedtem meg a kultúra ezen szegmensével. Ebből adódóan választottam kutatási témának a fiatalok színházlátogatási szokásait is, melyet kérdőíves formában mértem fel. A szakdolgozatban szó esik a fogalmak mellett arról, hogy a szülők milyen hatással vannak gyermekük kulturális fogyasztásának kialakulására, mennyire tartja a fiatal nemzedék elitistának a színházlátogatást, valamint kértem véleményt a kitöltőktől arról, hogy ők hogyan tennék kedvezőbbé ezt a közeget.