A 2020-as évek elejére az informatika, illetve ezzel együtt, a digitális társadalom is olyan fejlettségi szintet ért el, amely a társadalmat alakító erejénél fogva törvényszerűen begyűrűzött a jogrendszerbe, a jogalkotókat pedig eddig talán még nem látott problémák elé állították. A jog világában az informatikának köszönhető változások egészen széles spektrumúak, jogrendszerünk nagyrészét lefedik – talán a legegyértelműbb példa erre a Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) XLIII. fejezete, amely célzottan az információs rendszerekhez kapcsolódó bűncselekményekre fókuszál. A technológiai újítások szele a munkajogot sem kerülte el, jelentős változásokon ment keresztül magának a munkának a fogalma is; a kezdeti megélhetési kényszer helyett a munka fogalmát napjainkban egyre többször töltjük meg individuális szempontból jelentős tartalommal, és nem csupán, mint bevételszerzési formaként tekintünk rá. A mai formájában ismert munkatársadalom végét előrevetítő szociológiai szakirodalom három különböző tényezőt sorakoztat fel azon elképzelés mellé, hogy az emberi munkaerő jövőbeni nagymértékű feleslegessé válásáról lehet szó;

1. a munkanélküliséget,
2. az atipikus munkavégzési formák elterjedését
3. és az általános értékváltozást. A változást generáló hármas csoport alapján megállapítható, hogy egy a munka szerepét átfogó módon érintő változás látszik kialakulni. Meglátásom szerint, ezen változás négy irányban érhető nyomon: • a digitalizáció hatására a már ismert munkavégzési formákban új, eddig nem tapasztalt problémák jelennek meg, • megjelennek olyan új munkavégzési formák, amelyek a tipikus és az atipikus munkaviszonyok határait feszegetik, • kérdésessé válik a jogvédelem az új típusú munkavégzési módoknál, illetve • a munkavégzés körében megjelenik az MI, azaz a mesterséges intelligencia is. Dolgozatomban ezen négy problémakör bemutatására vállalkozom.