Az építész munkájának egyik legfáradságosabb, nagy türelmet és önfegyelmet követelő része annak belátása, hogy az építészeti tér nem írható le a természetet modellező matematikai tér eszközeivel, hiszen a méreteken túl számos olyan elemből: érzetből, emlékből stb. áll össze, amelyek nem írhatóak le számokkal. Az egység igénye az építészetben is az egész vonzása, amely minden korban a mű igazi forrása. Molnár Péter, a huszadik század második felének egyik legjelentősebb magyar építésze tudatosan kereste ezt az egységet, munkássága ezért megkerülhetetlen az utókor számára.