A diplomáciai mentességek, kiváltságok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Mindig is vonzott a nemzetközi jog, lenyűgözött, hogy az egyes államok kapcsolataikat, egymás között fennálló viszonyaikat hogyan, milyen szabályok szerint rendezik. Egyetemi éveim során betekintést nyerhettem ezen jogterület szabályaiba. Tanulmányaim során a nemzetközi jogon belül, a diplomáciai jog fogott meg igazán. Lehetőségem nyílt, mélyebb betekintést nyerni ezen téma tekintetében. Számos speciális kollégium után, egyértelmű volt számomra, hogy az évfolyamdolgozat-és most jelen szakdolgozat - témája is a diplomáciai jog, azon belül is a mentességek, kiváltságok lesz. Alábbi dolgozatomban tehát a diplomaták helyzetét, mentességeit, és kiváltságait kívánom bemutatni a fogadó állam államban. A diplomáciai képviselőket a fogadó államban kivételes jogi helyzet illeti meg. Ezt a kivételes helyzetet összefoglalóan és annak egyes elemeit koronként változóan nevezték el.