Kányádi Sándor több mint fél évszázadot átölelő lírája olyan vallomásos sorsköltészetként is értelmezhető, amelyben a személyiség élményi-hangulati változásai katartikus erővel sűrítik magukba és sugározzák át a sajátos székelyföldi, erdélyi és romániai (és általában az elszakított) magyar kisebbségi, sőt a teljes Kárpát-medencei és egyetemes magyar nemzeti-közösségi életérzések legmeghatározóbb fajtáit. Ez a kis könyv ennek a kiemelkedő életműnek néhány jellegzetes vonását igyekszik felvillantani. Jelezni – s talán felnövekvő diáknemzedékek számára is tudatosítani –, hogy magyarság és emberség, erdélyiség és európaiság, hagyomány és modernség vagy erkölcs és esztétikum elválaszthatatlanul összetartozó fogalmak, ha olyan szellemi-művészi értékminőségben összegződnek, amely Kányádi Sándor írásművészete által is mindnyájunkat, mindenkoron: köt és emel. Köt a sorsunkhoz, a múltunkhoz, a gyökereinkhez – és emel a hit, az örök eszmények lélektisztító magaslatai felé. Hazánkhoz a mélyben – és a magasban. Tanítva hűségre – és reményre a reménytelenségben is.