A szabálysértési szankciók kialakulása
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozat a szabálysértési szankciók kialakulásával, az egyes szankcióknak az idők folyamán bekövetkezett változásaival foglalkozik a kezdetektől egészen napjainkig. A szabálysértési jogot, mint önálló határterület kerül vizsgálat alá, amely a büntetőjog és a közigazgatás jellemvonásaival egyaránt bír. A dolgozatban három nagy korszak különíthető el, melyek közül az első az 1878. évi V. törvényt megelőző időszak, melyben különös jelentőséget kap a mezei rendőrségről szóló 1840. évi IX. törvénycikk, mely elsőként tett kísérletet a társadalomra kisebb fokban veszélyes cselekmények összefogására, s mely a kihágási jog első kodifikált forrásának tekinthető. Szintén ebben a korszakban található az 1843-as törvényjavaslat részletezése, a kihágások egységes rendszerbe foglalása, mely sajátos dichotomikus rendszert vezetett be. A következő jelentős korszak mely elemzés alá került, az 1878-1950-ig terjedő időszak, melyben különös hangsúlyt kap az 1878. évi V. törvény, a Csemegi-kódex, mely a bűntetteket és a vétségeket tartalmazza, valamint a kihágásról szóló, 1879. évi Xl. tc. A szakdolgozat harmadik nagy egysége az 1950-től napjainkig tartó időszakot vizsgálja. Ebben az időszakban az első jelentős változást az 1968. évi I. törvény hozta, mely kódex jelleggel átfogta a szabálysértésekre vonatkozó teljes joganyagot, mely szerkezetét tekintve a a hatályos szabálysértési kódex megalkotásának alapját jelentette. A dolgozat bemutatja a törvényben található büntetések és intézkedéseket , majd utal a lényegesebb változtatásokra, melyek a jelenleg hatályban lévő szabálysértésről szóló 1999. évi LXIX. törvény megszületéséig bekövetkeztek. A továbbiakban a hatályos törvényünk részletes elemzését figyelhetjük meg, melyben részletesen tárgyalásra kerülnek a törvény értelmében alkalmazható büntetések és intézkedések, valamint a különös jelentőséggel bíró fair eljárás elve is.