Vajon ugyanazt olvassák-e, akik címe és szerzője szerint ugyanazt az irodalmi szöveget veszik a kezükbe? Ugyanaz a szöveg-e, amelynek az olvasó elsőre, másodszorra, sokadszorra lát neki, amiről ítéletet alkot, amit másokkal megvitat, és egyáltalán, ugyanaz-e, aki másnap, harmadnap, évek múlva ugyanezt a tevékenységet folytatja? Vagy mindahányszor másról van szó, hiszen változunk, és más szövegről is, ami ugyan-az? E kérdések az irodalommal foglalkozást nem elkülöníteni igyekeznek az 'élet' és a kultúra más területeitől, hanem, ha mégoly feszültségteli módon is, éppenséggel egybefonni azokat. Az utóbbi másfél évtized irodalom-, illetve kultúratudományi szemléletformáit meghatározó azon dilemmához kapcsolódnak, hogy lehetséges-e az egymástól elidegenedett ember- és társadalomtudományok új, átfogó koncepció szerinti összehangolása. A kultúratudományok diskurzusában osztozó irodalmi antropológiai gondolkodásmód kiélezi az irodalom nyelviségének és világszerűségének régi konfliktusát - határsértések válnak elkerülhetetlenné. Ugyanakkor hasznosnak is bizonyul a kötetben szóhoz jutó Én számára (akárhányan is vannak), amennyiben az irodalomtudományt meghatározó kérdéseket is a történetileg változó 'emberi', illetve kulturális tapasztalat részének tekinti, és hozzáigazítja a mindenkori változó ember- és tudományképhez. Amely együtt alakul az Énnel, s amelynek épp az Én a változója.