Nagyvárosi hajléktalanok

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatomban arra keresem a választ, hogy milyen okok vezetnek a hajléktalanná váláshoz, és a rendszerváltás óta hogyan alakult a hajléktalan-ellátás Magyarországon a szakemberek megítélése szerint. Az elméleti részben ismertetem a hajléktalansággal kapcsolatos fogalmakat. Ismertetem a fedél nélküliek számára elérhető szolgáltatásokat. Ezután kitérek a lakhatási problémákra. Ezt követően bemutatom a hajléktalanná válás okait a szakirodalmak alapján. A dolgozatomhoz félig strukturált interjúkat készítettem hajléktalanokkal és szakemberekkel egyaránt. Azért választottam ezt a módszert, mert úgy gondolom, így mélyebb betekintést tudok nyerni a megkérdezettek mindennapi életébe. Az interjúk 2024 október és november között zajlottak. Az interjúkat Kelet-Magyarország két hajléktalanellátó intézményében végeztem 4 szakemberrel és 11 hajléktalan személlyel. Hajléktalanok esetében az interjú elkészítéséhez feltétel volt, hogy hajléktalannak vallja magát, és legyen kapcsolatban valamilyen hajléktalanellátó rendszerrel. Szakemberek esetében feltétel volt, hogy közép vagy felsőfokon legyen szociális végzettsége. A hajléktalanná válás okaiként a legtöbben a családtagjaikkal való kapcsolat megromlását emelték ki. Az általam megkérdezett hajléktalanok többsége már próbált kilépni a hajléktalan létből. A legnagyobb nehézségnek az anyagi hiányokat emelték ki. Az ellátórendszerrel meg vannak elégedve, a szociális szakemberekkel jó kapcsolatban vannak. A szakemberek a hajléktalanellátásról úgy vélekedtek, hogy alapellátás szintjén megfelelően működik, az életben maradás feltételeit biztosítani tudják. Kelet-Magyarországon hatalmas helyhiánnyal szenvednek.

Leírás
Kulcsszavak
Hajléktalanság, Hajléktalanellátás, Hajléktalanná válás okai
Forrás